Ökoturisztikai etikai kódex

Címkék: etikai kódex

2010.02.02. 10:12

A Magyar Turizmus Zrt a a KvVM-mel és az ÖM-mel közösen alkotta meg az alábbi ökoturisztikai etikai kódexet:

Én felelős ökoturista vagyok!

Felelősségteljes turistaként a természetben mindig betartom ezeket a szabályokat, a magam és a természet érdekében is!

• A természetjárásra készülve előnyben részesítem a vonatot, kerékpárt. Megfontolom, hogy ha autóval utazom, barátaimmal közösen használom a gépkocsit. A természeti területet gyalog járom be, vagy csak az engedélyezett közlekedési eszközt veszem igénybe.

• Amikor barangolásra készülök, jól megválogatom az öltözetemet és a szükséges eszközöket. Alkalmazkodom a természethez, hogy minél többet megismerhessek belőle.

• Figyelem a természet hangjait, szükségtelenül nem keltek zajt, mert ezzel az állatokat és turistatársaimat megzavarom. Én is örülök, ha ők sem zavarnak engem.

• Az állatok megszokták, hogy az emberek az utakon mozognak. Ha elhagyom az utat, az állatok elmenekülnek, így nem tudom őket megfigyelni. A kijelölt útról azért sem térek le, mert így letaposhatok értékes és szép növényeket.

• A természetjárás során keletkező szemetet nem dobom el, hanem visszateszem a hátizsákomba. Fontosnak tartom, hogy nem hagyok nyomokat, nem szakítok le növényeket, nem viszek haza állatokat és csak a kijelölt helyen gyújtok tüzet.

• A látogatásra kijelölt természeti területeken kilátókat, padokat, tűzrakóhelyeket találok a tartózkodásom kényelme érdekében.

Ezeket ott alakították ki, ahol a lehető legkevésbé zavarom a környezetet – itt nyugodtan és eredményesen figyelhetem meg a természetet.

• A védett természeti területeken a szabadban történő sátorozás általában nem engedélyezett, ezért a környéken keresek szállást. Ha olyan szálláshelyet, vendéglőt találok, amit a helyiek működtetnek, támogatom a helyi gazdaságot is. Gyakran megkóstolom a helyi alapanyagokból készült ételeket.

• A kutyámat – saját érdekében is – pórázon tartom.

A fenti szabályokat mindig észben tartom, mert ha a természet jól érzi magát, én is jól érzem magam benne, és mások gyönyörűségére is szolgálhat.

Tisztelt Ökoturizmus Klub Tagok!

Áprilisi találkozónkon merült fel, hogy egy következő alkalommal foglalkozni kellene a kisvasutak kérdéskörével.
A lefolytatott egyeztetések alapján 2009. július 22-én (szerdán) 14.00 órakor kezdődő találkozó fő témája a kisvasutak aktuális helyzete lesz.

Helyszín: Szilvásváradi Erdészet irodája (Szilvásvárad, Szalajka út 8.)
Előadók: Pallagi László vezérigazgató és Bársony István vasúti szakfelügyelő az (Egererdő Zrt.)

További témák:
- a Törőcsik Gábor által elindított ökoturizmus blog működtetése
- aktualitások

Valamint várjuk a Ti ötleteiteket, javaslataitokat, kérdéseiteket!
Jelentkezés a szokásos módon Gyula Csabánál a Heves megyei Önkormányzatznál.

Miskolc Önkormányzata vezető partnerként adta be azt az ökoturisztikai pályázatot, amely az Európai Bizottság felhívására, a Magyar Turizmus Zrt. koordinálásával kereste Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációját. A címre 16 területi összefogás adta be pályázatát, ahol Miskolc és a Bükk térsége sajnos nem került a legjobb öt kiválasztott közé.

A továbbjutók a Fővárosi Állatkertben 15 perces prezentáció keretében mutathatták be ökoturisztikai komplex kínálatukat, amely után a zsűri a helyszínen hozta meg végleges döntését. A Balaton Felvidék, Orfű és környéke, a Tisza-tó, az Irottkő és térsége, valamint a Szarvas és térsége zárókonferencián való bemutatkozása után a szakmai Döntőbizottság „Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja” címet az Írottkő Natúrparkért Egyesületnek ítélte "Az Alpok lehelete - az Írottkő Natúrpark természeti értékei" című pályaművéért.  A nyertes promóciós támogatásban részesül. A szakmai zsűri értékelése során a következő szempontokra fókuszált: tudatos termékfejlesztés, infrastruktúra, szervezeti háttér, partnerség, valamint a helyszíni bejárás tapasztalatai.
 

A pályázaton való részvételt hasznosnak ítéljük, hiszen a készítés során a terület értékleltára is frissült, az összeállított programajánlatok a jövőben is hasznosíthatók lesznek, valamint tapasztalatokat szereztünk a partnerség vonatkozásában is. A zárókonferencián való részvétel segítette a legjobb példák megismerését, amelyet további feladatainkban is iránymutatónak tekintünk.
A pályázatban való közreműködést együttműködőinknek ezúton is köszönjük!

Forrás: Miskolci Polgármesteri Hivatal Kulturális és Vendégforgalmi Osztályának turisztikai hírlevele, 2009. június 5.

A honatyák a Sport és Turisztikai Bizottság  2009. május 19-i ülésén tárgyalták a turisztikai célú kisvasutak helyzetéről szóló, az önkormányzati- és a földművelésügyi tárca által jegyzett előterjesztéseket is. Az írásos anyaghoz fűzött szóbeli kiegészítésében Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár hangsúlyozta: tekintettel arra, hogy a kisvasutak fontos vonzerőt jelentenek, továbbá új termékfejlesztések alapjait képezik, fenntartásuk máig megoldatlan helyzetének rendezésére szükség volna. A szakállamtitkárság 2008-ban tanulmányt is készíttetett a kisvasutak idegenforgalmi hasznosításáról, mely a fenntartható működtetésük modelljére vonatkozó javaslatot is megfogalmazott.

A turisztikailag hasznosítható kisvasutak fenntartásának költségigénye nem tisztázott, de 100-200 millió forintos forrással problémájuk megoldható lenne. Nem segíti a helyzet tisztázását, hogy a zömmel állami tulajdonú cégek kezelésében lévő kisvasutak összesen hat tárca illetékességébe tartoznak. A kisvasutak fejlesztésének, fenntartásának finanszírozására korábban igénybe vehető 1%-os szja adófelajánlások lehetőségét megszüntették. A képviselői hozzászólásokból az körvonalazódott: a fenntartható kisvasutak működtetését az érintett tárcák valamiféle közös pályázati rendszerének keretében kellene megoldani, de minél hamarabb, mielőtt a problémával együtt a kisvasutak is megszűnnének.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin 2009. május 20., szerda

Ezévi első találkozónkat 2009. április 30-án, csütörtökön délután 2-től tartottuk Szarvaskőben, az Öko-Park Panzióban.

A megbeszélésen vendégünk volt Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, aki a Heves megyei Önkormányzat vendégeként töltött el több napot a megyében.

Demeter Úr arról beszélt, hogy az Európai Régiók Gyűlése támogatásával az erdélyi Kovászna Megye Tanácsa kezdeményezett egy természetvédelmi kérdésekkel foglalkozó hálózat kialakítását natura 2000-es területeken. A NATURNET nevet viselő programhoz bármely európai régió csatlakozhat. A program kezdeményezőjeként alelnök úr tájékoztatást adott a most formálódó NATURNET részleteiről.

Ezután Kiss János, a megyei önkormányzat irodavezetője beszélt az aznapi Nemzeti Turisztikai Bizottság ülésén elhangzottakról - már ami az ökoturizmust érinti. Többek között arról, hogy országos szinten nagy bajban vannak az erdei kisvasutak. Az erdészetek és az FVM hamarosan kivonul a finanszírozásból és magukra maradnak az egyes vonalak. Ez pedig nagy finanszírozási gondokhoz vezet.
Felmerült, hogy az Ökoturizmus Klub adjon ki egy támogató nyilatkozatot, melyben felhívjuk a helyi szakma és a sajtó figyelmét erre a problémára, hisz a megyében több fontos turisztikai célú kisvasút is működik.

Ezek után szó volt a most alakuló Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) szervezetek alakulásáról. Fontos, hogy egyrészről az ökoturimus szakma képviselői jelen legyenek a szervezeti rendszerben, másrészt a klub tagjai aktívan részt tudnak vállalni a desztinációs turisztikai csomagok elkészítésében.

A következő találkozónkon tervezzük, hogy a kisvasutas témát alaposan kivesézzük az Egererdő Zrt. segítségével. Időpontot később egyeztetünk.

Erre az oldalra rakjuk ki a klubbal kapcsolatos információkat, háttéranyagokat, programajánlókat.

süti beállítások módosítása